|
Hitel ügyintézés partner bankjaink segítségével
A Sopron Bank Részvénytársaságot a Bank Burgenland
alapította, amely vezető regionális banki szerepet játszik Burgenland Szövetségi Tartományban. Ez a bank éveken
keresztül képviselet útján volt jelen Sopronban és így Ausztriából tudta a magyar ügyfeleket gondozni.
A Sopron Bank Rt. feladata, az eredményes regionális banki koncepciónak magyarországi folytatása Nyugat-Magyarországon
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben. Az Európai Unió bővítési folyamatában és ebben a történelmileg egyedülálló
helyzetben számolni kell a növekvő határokon túlnyúló gazdasági forgalommal és a közös gyökerekkel bíró régió
összenövésével.
A növekvő globalizálódás és a világméretű multinacionális óriás konszernek korában egyre inkább a személytelenedés
erősödik, és itt kap nagy jelentőséget az ügyfelek regionális, személyes gondozásának fontossága különösen a bank
szolgáltatások területén. A Sopron Bank Rt. munkatársai, úgyanúgy mint a bank döntéshozó szervei, ismerik a piacot,
mert a régióban élnek és az ügyfelek kívánságainak, igényeinek elébe tudnak menni.
A bank különös hangsúlyt helyez ezért a regionális vállalkozások testreszabott finanszírozására, a régióra történő
koncentrálásra és az
ügyfeleknek, az Európai Unión belüli határokon túlnyúló gazdasági mozgásterének bővítésére, támogatására. A Sopron
Bank Rt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket.
Piaci kamatozású ingatlan vásárlási hitel jövedelemvizsgálattal
Hitelkeret: | A megvásárolandó / építeni kívánt ingatlan forgalmi értékének max. 60%-a. |
Futamidő: | Max 25 év |
Éves kamat: | Forintban: 12 havi BUBOR + 2,5% Devizában: 12 havi EUR LIBOR + 2,5% |
Kezelési költség: | A fennálló hitelösszeg évi 2% |
Folyósítási jutalék: | A folyósított összeg 1 %-a, egyszeri ktg. |
Teljes hiteldíjmutató (THM) lakásvásárlás esetén: | HUF: 11,45% EUR: 7,89%* CHF: 6,35%** |
Teljes hiteldíjmutató (THM) lakásépítés esetén: | HUF: 11,65% EUR: 8,05%* CHF: 6,50%**
|
Fedezet: | A megvásárolandó ingatlan
|
A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembe vételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.
A deviza alapú hitelek folyósítása és törlesztése a hitel devizanemében történik, a THM nem tartalmazza az árfolyam-és kamatkockázatot. |
* T napos deviza vételi árfolyamon: 247,61 HUF/EUR
** T napos deviza vételi árfolyamon: 159,55 HUF/CHF
A HUF-ban fizetendő költségek a Bank 2006.01.04. napján érvényes T napi deviza eladási árfolyamán kerültek beszámításra (EUR 255,17, CHF 164,41)
Jelzálogalapú, piaci kamatozású lakáshitel jövedelemvizsgálat nélkül, munkaviszony igazolással
Hitelkeret: | A megvásárolandó / építeni kívánt ingatlan forgalmi értékének max. 40%-a. |
Futamidő: | Max 25 év |
Éves kamat: | Forintban: 12 havi BUBOR + 3% Devizában: 12 havi EUR LIBOR + 3% |
Kezelési költség: | A fennálló hitelösszeg évi 2% |
Folyósítási jutalék: | A folyósított összeg 1 %-a, egyszeri ktg. |
Teljes hiteldíjmutató (THM) lakásvásárlás esetén: | HUF: 12,69% EUR: 8,43%* CHF: 6,88%** |
Teljes hiteldíjmutató (THM) lakásépítés esetén: | HUF: 12,89% EUR: 8,59%* CHF: 7,03%**